Többször ejtettem már szót arról, hogy hogyan oldom meg nyaralás alatt az étkezésem, de most szeretnék konkrétabb útmutatást nyújtani neketek, hiszen a Bake-Free termékek megjelenése óta nekem is sokkal könnyebbé vált ez a feladat. Én nem szoktam repülővel utazni, mert nem nagyon vágyok rá, de, ha akarnék, sem tudnék mit enni a repülőn. Hiába biztosítanak glutén-, és tejmentes menüt, az attól még nem cukormentes és lassú felszívódású is. Nekem meg ugye maximum 4 óránkét ennem kell. Lehet, hogy kisebb-nagyobb zökkenőkkel meg lehetne oldani, de még nem jártam utána, mert egyelőre még nem volt fontos.
Én Magyarországon szoktam nyaralni. Gyönyörű tájak vannak itthon is . Mindig olyan apartmant választok, ahol van megfelelő felszereltségű konyha. Mintha otthon lennék. Vagy ha lehet; még annál is jobb legyen. Nekem így kényelmes, különben minek is mennék el itthonról, nem igaz? Nos, mit is értek ez alatt?
- nagy hűtő, amiben elférnek a fagyasztott ételeim
- megfelelő főzési, sütési és mosogatási lehetőség
- mikrohullámú sütő
- megfelelő méretű konyha
Ebéd:
Már egy-két héttel az utazás előtt elkezdek ebédeket főzni és lefagyasztom 2 napos adagokra, így egy hét alatt majd csak 3x kell köretet készíteni. Íme 4 mélyhűtős, üveges ötlet (ez 8 napra elég főétkezés).
- -vöröslencse milánói (csak fel kell engedni) kölestésztával
- -gombapaprikás (csak fel kell engedni) nokedlivel
- -céklafasírt (csak fel kell engedni) sültkrumplival
- -lecsó (ezt üvegben rakom el befőttként) kölessel vagy nokedlivel
- Frissen készíthető ételek:
- -tojásos nokedli
- -lángoskrokett salátával
- -fasírtok párolt zöldségekkel vagy főzelékekkel
- -sztrapacska
- -rakott palacsinta
- -tésztaételek
- -túrógombóc
Reggeli, vacsora:
Itt is számtalan lehetőség van. Én az indulás előtti napon sütök zsemléket és nejlonban szállítom. A szálláson csak berakom a mélyhűtőbe és mindig csak annyit veszek ki, amennyit éppen elfogyasztok (rengeteg friss zöldséggel). Volt már olyan, hogy minden nap ezt ettem, de egy idő után unalmas lehet, ezért mutatok Nektek még pár ötletet.
- palacsinta
- rántotta / omlett fasírtkeverékből
- bundás zsemle
- LÁNGOS (NYARALÁSON KÖTELEZŐ, többször is!!!)
- fánk
- tortilla / burrito
- amerikai palacsinta
- tésztasaláta
Tízórai, uzsonna:
Nos, én friss gyümölcsöt eszek, nyers zöldségeket, olajos magvakat. Ezek bárhol beszerezhetőek. Vagy rittyentek gyorsan egy csokipudingot, vagy egy csodálatos csicseri csokikrémet, vagy egy túrórudit, vagy egy fincsi tejbegrízt. Ha van kedvem. És fagyit is szoktam készíteni gyümölcsökből és kókuszkrémből.
Pici szervezéssel jár ugyan ez az egész mentes nyaralás, de egyik étel elkészítése sem igényel többet 10-15 percnél, így nem élem meg teherként. Én így nyaralok nyugodtan, és nem érzem azt, hogy egész nap a konyhában álltam.
Szükséges eszközök, amit mindenhova viszek magammal:
digitális mérleg, fazék, serpenyő, szűrő, fakanalak, nokedli szaggató, kiszedő eszközök, a kedvenc késes aprítóm és botmixerem.
Ami mindig van nálam a csokin és kókuszkrémen felül:
- Bake-Free nokedli lisztkeverék
- Bake-Free lángos-fánk lisztkeverék
- Bake-Free palacsinta lisztkeverék
- Bake-Free Alap fasírtkeverék - Köleses
- Kölestészta orsó
- Csicseriborsóliszt
- Kesudió
- Kókuszolaj
- Eritvia MAX
- Kölesliszt
- Borsófehérje granulátum
Kellemes mentes nyaralást kívánok mindenkinek kevés főzéssel, sok pihenéssel!