Kesukrémes kosárka

Kesukrémes kosárka

Mindig is imádtam nézni a cukrászdában ezeket a kosárkákat, a sósakat és az édeseket is, de soha nem jutott eszembe készíteni. SOHA. Nagymamámnál az idős nénikék mindig sütöttek, de, ha volt más lehetőségem, mindig azt választottam. Nem tudom nektek megfogalmazni mi vezetett arra, hogy ilyet készítsek, de azt viszont elmondhatom, hogy fantasztikus lett. Lehet, hogy meg kellett rá érnem, mint a jó borra. J Mivel kesukrém került bele, nem akartam a tésztába is olajos magvat keverni, hogy azért mégse legyen annyira magas a kalória tartalma.

Tipp: Tettem egy kísérletet és sikeresnek bizonyult. A tésztát, amikor begyúrtam lefagyasztottam. Másnap szabad levegőn kiengedett és úgy álltam neki nyújtani, majd szaggatni. Ismét egy időspórolós, előredolgozós trükk került be a repertoáromba. 

Hozzávalók:

Tészta:

Kesukrém:

  • 200 g Eden Premium kesudió
  • 200 g víz
  • Eden Premium Himalája só
  • fokhagyma por ízlés szerint
  • citromlé, vagy ecet ízlés szerint
  • őrölt feketebors ízlés szerint

Elkészítés:

Tészta:

Keverjük össze a tészta hozzávalóit, majd száraz felületen nyújtsuk 0,5 cm vastagságúra és szaggassuk ki. Tegyük szilikonos muffin formákba és előmelegített 180 fokos sütőben süssük meg alsó-felső sütéssel 10-12 perc alatt (sütőfüggő). Nekem ebből a mennyiségű tésztából 16 darab kosárkám lett.

Kesukrém:

Áztassuk be pár órára a kesudiót, majd szűrjük le és tiszta vízzel öblítsük át. Tegyük a többi hozzávalóval turmixba, vagy késes aprítóba és dolgozzuk krémesre. Töltsük a kisült kosárkákba.

Kesukrémes kosárka

Az egész adag (16 darab kosárka megtöltve) átlagos tápértéke:
1842 kcal, 107,5 g zsír, 147,7 g szénhidrát, 19,7 g rost, 52 g fehérje

1 darab kosárka (megtöltve) átlagos tápértéke:
115 kcal, 6,7 g zsír, 9,2 g szénhidrát, 1,2 g rost, 3,3 g fehérje

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Jó étvágyat kívánok!


Megjegyzés írása

Kérjük vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket megjelenés előtt jóvá kell hagyjuk

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA rendszer védi, és a Google adatvédelmi szabályzata, valamint szolgáltatási feltételei vonatkoznak rá.


Ezek is érdekelhetnek Megnézem mind

Kürtőskalács
Kürtőskalács
Mangócurry-s szendvics
Mangócurry-s szendvics