Szállítás 17.000 Ft felett ingyenes!

Láttad már legújabb termékeinket? Kattints ide.

Krémes

Krémes

Bake-Free-s pályafutásom alatt ezen a sütin, illetve elkészítésének hogyanján törtem a legtöbbet a fejem. Szóval több évig. Azért érzitek biztosan ennek a kijelentésnek a súlyát. Az első megoldandó feladatom a tészta volt, és amikor elkészültem a roppanós lapkenyér recepttel, azonnal tudtam (na jó, csak sejtettem), hogy jó krémes alap lehet. Már csak a krémet kellett kiötölnöm, ami azért nem volt egyszerű, mert a sok mindentől mentességén kívül, keményítőmentesre is szerettem volna készíteni. Az egész hetem majdnem csak receptkudarcokból állt, el is voltam keseredve és nem fűztem nagy reményt hozzá, de aznap minden, köztük a krémes is kiemelkedően jól sikerült. Az volt benne a legszebb, hogy első nekifutásra sikerült, ráadásul sokkal, de sokkal jobbra, mint azt valaha is elképzeltem egy mentes krémesről. A tésztát pont úgy lehet villával szelni, mint az eredetit és a krém pont olyan rezgős, puha, lágy, de még pont nem folyós. Persze óvatosabban kell vele bánni, a kést is törölgetni kell szeletelés közben, de engem esküszöm, hogy minden eddigi lemondásomért kárpótolt.

 

Hozzávalók:

A lapokhoz:

 

A krémhez:

 

Elkészítés:

A lapokhoz keverjük össze a hozzávalókat és pihentessük 5 percig. Osszuk pontosan 2 egyforma részre, majd lisztezett, szilikonos sütőpapíron nyújtsuk 2-3 mm vastagságúra a formánkhoz illeszkedve (én 24x24 cm-eset használtam) őket. Az egyik lap lesz a süti alapja, a másik a teteje. Az elsőt a sütőpapírral együtt egy tepsin, előmelegített 200 fokos sütőben, légkeveréssel süssük 10 percig.  A másikat szeljük annyi kockára, ahány szeletre szeretnénk majd vágni a krémest és ezt is süssük meg ugyanúgy. Amint kihűltek béleljük ki nagyon szépen, egyenletesen a formánkat (ne legyen a papíron gyűrődés) és nedvesítsük be az oldalait (mint az edényt, amibe majd pudingot öntünk) és tegyük bele az egészben hagyott, első lapot.  A krémhez keverjük össze a hozzávalókat 50 g víz és az agar-agar kivételével (tehát 450 g víz megy bele) és főzzük sűrűre folyamatos kevergetés mellett (forrjon fel). Az agar-agart keverjük össze a vízzel és öntsük a krémhez, keverjük össze alaposan és forraljunk még rajta egyet (kevergetve). Öntsük a formába, majd szépen sorakoztassuk rá a kockára vágott lapokat. Várjuk meg míg kihűl és tegyük légmentesen lezárva a hűtőbe pár órára (nekem 1,5 órát volt bent). Amikor elkészült szórjuk meg porrá őrölt eritrittel és vágjuk 9 darab egyforma szeletre.

 

Krémes

Krémes táblázat

 

1 szelet krémes átlagos tápértéke: 
246 kcal, 15,4 g zsír, 58,7 g szénhidrát amelyből poliolok 13,3 g, 2,8 g rost, 3,5 g fehérje
1 szelet krémes átlagos felszívódó szénhidráttartalma: 
45,4 g
A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.
Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.
Jó étvágyat kívánok! 

Megjegyzés írása

Kérjük vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket megjelenés előtt jóvá kell hagyjuk