Ez a bejegyzés kicsit más lesz, mint az eddigiek, ugyanis a lelkemből egy darabkát osztok meg veletek.
Már kislánykoromban is érdekelt a sütés-főzés. Nem tudom emlékeztek-e a Walt Disney-s Donald Kacsa szakácskönyvére? Tudjátok biztosan, szép sárga, kemény borítású kis könyvecske gyermekeknek. Nos, a nyári szünidőben az unokatestvéremmel végig főztük az összes receptet belőle. Persze nagyobbak voltunk, mit a képen szereplő gyerekek, de ez a szituáció annyira jellemző volt ránk, hogy bent hagytam Nektek a fotót. Állandóan a konyhában sertpertéltünk. Imádtam. Végül az unokatestvéremből szakács lett (Őt a képen a nyalakodós kisfiú illusztrálja), nem is akármilyen. A maradék időben pedig fodrászosat játszottam, végül is jobban érdekelt a szépség. Tini koromban már viszont gyűjtöttem a receptkártyákat. Szülinapra, névnapra, karácsonyra konyhai felszereléseket (is) kértem. Ahogy elkezdtem dolgozni már saját magamnak vásároltam meg őket. A kamrában Anyukám egy külön polcot alakított ki erre a célra és oda gyűjtögettem a kis hozományomat. A vendégeimmel is a legjobban receptekről szerettem beszélgetni. Állandóan „főztünk”. Ilyenkor már saját családról álmodoztam és arról, hogy süthessek-főzhessek nekik.
Eltelt pár év, valóra váltak az álmaim és most már meg tudom fogalmazni, hogy miért is szeretek én ennyire főzni, ugyanis rájöttem valamire.
Ismeritek az 5 szeretetnyelvet? Gary Chapman (amerikai író) szerint a szeretetnyelv az a mód, ahogyan az ember kifejezi és megéli a szeretetet.
- Elismerő szavak
- Minőségi idő
- Ajándékozás
- Szívesség
- Testi érintés
Mindenkinek van elsődleges és másodlagos szeretetnyelve. Azt eddig is tudtam, hogy az én elsődlegesem a minőségi idő, másodlagosom a szívesség, de csak mostanában kezdtem rajta gondolkodni, hogy hogyan is állhat ez egy ajtóban a főzéssel. Rájöttem: főzés= idő. Megenni= idő. Kinek főzök? Akit szeretek. Miért főzök Neki? Mert szeretem. Mi ez, ha nem más, mint minőségi együtt töltött idő és szívesség?! Tehát azért főzök, mert szeretek, mert így mutatom ki a szeretetemet, így „mondom el” valakinek, hogy SZERETLEK TÉGED. És akármennyire álmos és fáradt is vagyok, akármennyire is rossz napom volt, akármennyire is fáj itt, vagy ott, ha esik, ha fúj, én akkor is főzök Neked, vagy legalább egy szendvicset és egy teát csinálok, hogy jól lakj. Nem kötelességből, vagy megfelelésből. Abba már rég belefáradtam volna és nem csinálnám. Nekem van rá igényem, hogy ez által is érezd, mennyire szeretlek Téged.
Ez eddig rendben is van
De mi lett volna, ha nem lett volna családom? Nem lett volna kire főznöm. Egymagamra biztosan nem pocsékoltam volna energiát az biztos. El lettem volna száraz koszton is jó pár hónapig. Gondolom sokan így vagytok vele. Így felvetődött az a kérdés bennem, hogy milyen viszonyt is ápolok akkor magammal? Mindenkit szeretek magam körül, csak saját magamat nem?
Most akkor, hogy is van ez?
Az allergiáim és érzékenységeim sok mindenre megtanítottak. Annyira összehangolódtam a testemmel amikor több, mint fél évig írtam az étkezési naplót, hogy az már szinte tökéletes. Tudom mely jelzéseim utalnak gluténra, melyek tejfehérjére, vegyszerre és így tovább. Így tudtam tünetmentessé válni. Mégis a teljes áttörést e téren a vércukor problémám adta meg. Ugyanis hajlamos voltam a nem evésre. Délután 4 óráig nem is éreztem éhséget. Mindenki mást elláttam étellel és a szeretetemmel csak magamat nem. Nem gondoskodtam megfelelően Orsiról. Talán az egész speciális táplálkozásos mizériám erre akarta felhívni a figyelmet? Talán arra akart utalni, vagy inkább kényszeríteni, hogy mások megmentése helyett figyeljek jobban magamra? Csak úgy megsúgom: sikerült. Most már én vagyok az első. Én és az étrendem van mindenekelőtt. Utána jön bárki, vagy bármi más. 
A LEGFONTOSABB EMBER AZ ÉLETEMBEN ÉN MAGAM VAGYOK. MOST A HELYEMEN VAGYOK.
Azt gondolom, hogy innen kezdődik minden.
Te gondolkodtál már, hogy Neked ki a legfontosabb ember az életedben?
