Szállítás 14.000 Ft felett ingyenes!

Láttad már legújabb termékeinket? Kattints ide.

Raffaello torta

Raffaello torta

Számomra a pralinék géniusza a Raffaello, még mindenevő koromban tömérdek mennyiséget képes voltam eltüntetni belőle, ezért most magasan volt a léc, amelyet át kellett ugranom. Ismét hangsúlyozom, hogy nem, nem olyan ízű, mint az eredeti, hiszen egyetlen összetevője sem egyezik, viszont egy kis fantáziával közel lehet hozzá kerülni, csak az elvárásokat érdemes elengedni és máris boldogan lehet majszolni. A másik lehetőség pedig a nevétől való elvonatkoztatás. Mindkét irányba fordulva egy isteni finom, pihe-puha kókuszos édességet fogunk boldogságosan ízlelgetni, hiszen mindenmentesen ez az összeállítás ritkaságnak számít ebben a kategóriában.

 

HOZZÁVALÓK:

A piskótához:

A krémhez:

  • 2 csomag vaníliás pudingpor (80 g)
  • 100 g kókuszreszelék
  • 100 g Eden Premium eritrit
  • 200 g sűrű kókuszkrém (Aldi Asia)
  • 300 g víz
  • 100 g növényi margarin (Liga)

Egyéb hozzávalók:

  • 13 szem blansírozott mandula
  • 80 g kókuszreszelék

 

ELKÉSZÍTÉS:

A piskótához keverjük össze a hozzávalókat (először nemük szerint), majd öntsük egybe őket és keverjük össze alaposan. Szilikonos sütőpapírral bélelt formában (nekem 24 cm D) előmelegített 180 fokos sütőben süssük készre 35 perc alatt, alsó-felső sütéssel. Rácson hagyjuk kihűlni, majd szeljük ketté. Vágjuk le vékonyan a tetejéről a kérget és késes aprítóval dolgozzuk finomra.
A krémhez késes aprítóval dolgozzuk finomra a kókuszreszeléket és forraljuk fel a kókuszkrémmel, eritrittel és 200 g vízzel. A maradék 100 g vizet keverjük ki a pudingporral és öntsük a forrásban lévő kókuszos léhez. Gyors mozdulatokkal keverjük össze és főzzük sűrűre (azonnal össze fog állni). Hűtsük ki teljesen. A margarint „habosítsuk” ki gépi habverővel, majd adagoljuk hozzá apránként a kókuszos pudingot. Dolgozzuk össze alaposan.
Kenjük a krém felét az első lapra egyenletesen, borítsuk rá a felső lapot és vonjuk körbe a maradék krémmel, de hagyjunk belőle a golyókhoz is. Szórjuk körbe alaposan kókuszreszelékkel. A krémet keverjük össze a darált piskótával és formázzunk golyókat úgy, hogy megtöltjük mindegyiket egy-egy szem mandulával. Forgassuk meg kókuszreszelékben és díszítsük vele a tortát. Vágjuk 12 darab egyforma szeletre.

1 szelet Raffaello torta átlagos tápértéke:
303 kcal, 21,2 g zsír, 42,6 g szénhidrát amelyből poliolok 18,8 g, 2 g rost, 3,6 g fehérje

1 szelet Raffaello torta átlagos felszívódó szénhidráttartalma:
23,8 g

Raffaello torta
Raffaello torta
Raffaello torta táblázat

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.

Megjegyzés írása

Kérjük vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket megjelenés előtt jóvá kell hagyjuk