Sokaknak ismerősen csenghet már az Eden Premium márka neve, most azonban egy kicsit bepillantást adunk a “függöny mögé” is. Ezúttal készítettünk egy interjút a Naturtrade Hungary Kft. megalapítójával Véha Miklóssal, a cégről és a 2022-es arculatváltásról, valamint arról is beszélgettünk, hogy milyen terveket szövögetnek a jövőre nézve.
Mesélj egy kicsit a cégről, azoknak, akik most ismerkedtek meg a márkával azért, hogy egy kis betekintést kapjanak, honnan is indult útjára az Eden Premium.
A céget magát 2014-ben alapítottuk, miután egy beszélgetés alkalmával rávilágítottak mekkora hiánycikk a piacról egy olyan termék, ami fiatalos és modern. Kezdetben termék kiszereléssel foglalkoztunk, amit úgy kell elképzelni, hogy lédig kiszerelésekből csináltunk fogyasztói csomagokat. Ez persze sokat változott az évek alatt, mára már nem ez a cég fő profilja.
A családom már az 1900-as évek elején a lisztgyártással foglalkozott, akkoriban még lovaskocsival szállították a gabonát a liszthez és sokkal kevesebb családot tudtak ellátni, mint most. Ugyan a gimnázium után kicsit más irányba indultam el, ugyanis közgazdasági egyetemre mentem, ahol a pénzügyi szakirányt választottam, de legbelül valahogy éreztem, hogy az én utam majd a lisztgyártással fog kiteljesedni. Megkértem édesapámat, hogy segítsen nekem ebben a projektben, és a mai napig emlékszem, hogy hogy csillogott a szeme, a kérdés hallatán. Ha belegondolok hogy egy 4 generációs hagyományt “szakítottam” meg azzal, hogy más irányt hittem akkoriban az én utamnak, megértem, hogy kicsit szomorkásak voltak a szüleim. Szerencsére a várakozásuk nem volt hiába való; visszatértem a gyökerekhez. Hamar beindítottuk a lisztgyártást, ami a mai napig az alapját adja a termékeinknek.
Miért pont édesapádra esett a választásod abban, hogy a segítségedre legyen?
Édesapámnál, Prof. Dr. Véha Antal PhD- nál, keresve se tudtam volna jobb szakembert találni, hiszen a malmászati tapasztalatai mellett közel 200 publikációt ír már a gabona, liszt és a malomipar témakörökben, amik nemzetközileg is elismertnek számítanak. Ezeket ötvöztük a gabonák szeretetével, hogy olyan innovatív technológiát hozzunk létre, ami hatalmas előrelépést jelentett a cég életében.
Rám jellemző, hogy mindig valami újításon töröm a fejem, hogy milyen újítással lehetne előállni. A fejlesztési csapattal, így mindig azon dolgozunk, hogy valami új és hiánypótlót alkossunk meg. Így születtek meg a száraztésztáink is, amik amellett, hogy gluténmentesek és vegánok, még élelmi rostban gazdagok. De, ahogy mondtam, mindig dolgozunk valami újításon, nálunk egyáltalán nem unalmas az élet.
Ha már újítások, mesélj kicsit erről a designváltásról. Miért pont most jött el az idő a változtatásra? Valami jeles alkalom miatt vagy csak, úgy érezted szükség van a megújulásra?
A cég hétéves fennállásában, úgy gondoltam itt a remek alkalom, hogy kicsit megújuljon az egész vállalat. A hetes szám összességében is mindig nagy jelentésekkel bírt, gondoljunk csak a hétfejű sárkányra, a hét törpére vagy akár a hét próbatételre. Így egyértelmű volt, hogy kihasználjuk a cég közelgő születésnapját, egy kis felfrissülésre.
Kezdésképpen a logónk “újradesignolásával” indultunk, hiszen ez az, ami jelképez minket a piacon. Ezt követte a csomagolások és azok címkéinek az újragondolása, ami nem kis feladat elé állította a csapatunkat. Nagyon sok apróságot figyelembe kellett vennünk a munkálatok alatt, de úgy gondolom, megérte a sok munkát.
Én hiszek abban is, hogy egy terméket a jó csomagolása adja el, mivel ez az amit először meglát egy vásárló. Ez az, amivel fel tudja magára hívni a vásárlók figyelmét a rengeteg termék között. A vásárlóink jellemzően tudatosan vásárolnak, így mindig elolvassák a termékleírásokat, mielőtt döntenek. A csomagolás feladata egyfelől, hogy megszólítsa ezeket a vevőket, hogy a polcról a mi termékeinket vegyék le.
Milyen tényezők befolyásoltak, miközben megszületett az új design gondolata?
Szerettem volna olyan egyedülálló design-t a termékeinknek, amire ha ránéz az ember egyből tudja, hogy az Eden Premium-ot látja. Fontos volt számunkra, hogy egy olyan külső jelenjen meg a piacon, ami képviseli a fiatalos és lendületes hozzáállásunkat, na meg persze, hogy a hazai piacon is megállja a helyét. Természetesen készítettünk piackutatást a hazai termékekről, azért, hogy egy átfogó képet kaphassunk arról, hogy itthon milyen irányokat követnek más gyártók. Nem mellesleg a nemzetközi trendekre is odafigyeltünk.
Volt konkrét elképzelésed, hogy milyen legyen a végső összkép?
Határozott elképzelésem ugyan nem volt, azt viszont tudtam, hogy olyan design-t szeretnék, ami modern és fiatalos. A felhasznált színek a munkafolyamatok alatt alakultak ki, de úgy érzem remek munkát végeztünk. Nagyon sokféle változatot és variációt megnéztünk, mire elnyerte a végleges formáját, amit már a nagyközönség is láthat.
Abban az egyben voltam biztos, hogy egy egységes kinézetet szerettem volna viszontlátni a polcokon, ami egységes képet mutat a vásárlóinknak. Azt már a korábbi design-ban is nagyon szerettem, hogy egységes, és ezt mindenképpen meg akartam tartani. De a kréta táblás mára már kicsit elavultnak hatott, ezért is döntöttünk a váltás mellett a csapattal.
Az év elején a logó is egy kisebb, de inkább nagyobb változáson esett át. Mik voltak azok a dolgok, amiket mindenképpen szerettél volna az új logón látni?
Nos, a fa motívumát mindenképpen szerettem volna megtartani. Sokféle stílusban megnéztük a tervezés időszakában. Nekem személyszerint, ezek a minimalista stílusok nagyon tetszenek, és amikor megláttam az első változatok egyikét rögtön tudtam, hogy ebbe az irányba szeretnék tovább indulni. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy nagyon sokféle verziót láttam és sokszor nem tudtam, hogy melyik tetszik jobban, mert az összesbe volt valami apróság ami megragadta a figyelmemet. Ezeket nyilván próbáltuk ötvözni egymással több-kevesebb sikerrel, de úgy gondolom a végeredmény fantasztikus lett.
Mit szerettél volna kifejezni az új logóval?
Ha meg kellene fogalmaznom a logónk üzenetét, elsőnek mindenképpen a természetességet mondanám, elvégre fontos számunkra, hogy olyan terméket állítsunk elő, ami természetes alapanyagokból készül és egészséges is, ezzel megkönnyítve a vásárlóink mindennapjait.
Szerettük volna, ha egy kis rejtett jelentést is belecsempészni, így arra gondoltunk, mi volna, ha a logóban megjelenő levélkék száma megegyezne a fő termékcsaládunk a Bake-Free lisztkeverékek számával. Így került 9 levél az Eden fájára.
Mire vagy a legbüszkébb a céggel kapcsolatosan?
Leginkább arra, amit az utóbbi időben elértünk és ahol jelenleg tartunk. Termékeinket remek, elhivatott emberek állítják elő. Hálás vagyok nekik, hogy ekkora gonddal és odafigyeléssel végzik a munkájukat nap, mint nap. Büszke vagyok arra is, hogy a márkánk egyre ismertebb és népszerűbb, valamint egyre több pozitív visszajelzést kapunk a fogyasztóinktól és a viszonteladóink egyaránt.
Annak is nagyon örülök, hogy egyre több lehetőségünk van arra, hogy a különböző ötleteinket megvalósítsuk, ezzel pedig tovább tudjuk bővíteni a termékpalettánkat. Külön büszke vagyok még arra is, hogy a lisztjeinket a saját malmunkban őröljük, és olyan finom szemcseméretet tudunk elérni, mint a BL55-ös búzalisztnél. Ha tovább sorolom, mennyi mindenre vagyok büszke, lehet sosem ér véget az interjú, de azt azért még ki kell emelnem, hogy a tésztáinkat a saját olasz tésztagépünk segítségével állítjuk elő.
Egy cégnek mindig előre kell tekinteni. Milyen tervekkel indultok el a jövőre nézve? Vannak már konkrétumok?
Ahogy már mondtam, mindig valami újításon töröm a fejem és ebben a termékfejlesztőink is rengeteget segítenek. Egyik célunk ugyanis, hogy olyan termékeket készítsünk, amikre igény van. Konkrétakat ugyan nem árulhatok el, hogy egy kicsit sejtelmesen fogalmazzak, de még ebben az évben is tartogatunk néhány remek hírt, amire úgy gondolom érdemes várni. Persze a termékek mellett a technológiába is invesztálunk. A jövőt a gépesítésben látom és szeretném a jövőben nagyobb telephelyre költöztetni a gyártási részlegünket, ahol még modernebb körülmények között készülhetnének a termékeink. A fejlődés mellett természetesen fontos számomra a környezetbarát megoldások megtalálása. Éppen ezért törekszünk arra, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat és szeretném, ha a jövőben további napelemekkel tudnánk bővíteni a jelenlegi 50 kilowattos napelem parkunkat. Ez körülbelül 60 ezer kWh termel nekünk, ami nagyjából 80%-át fedi le az éves energiaigényünkek. Nem csak az áramellátásunkat, hanem a csomagolásainkat is szeretnénk elindítani egy sokkal környezetbarátabb irányba. Így hát biológiailag lebomló anyagokat szeretnénk a közeljövőben használni.
Hosszú út van még az Eden Premium előtt, amit be kell járni, de valószínűleg nem lesz eseményektől mentes ez az évük sem. Noha még a nagy bejelentésekre várni kell, de kövessétek az Eden Premium közösségi oldalait, ahol értesülhettek a legfrissebb hírekről.