A téli hónapok alatt gyakori jelenség, hogy néhány plusz kiló is felszökik ránk, hiszen ebben az időszakban inkább választjuk a kényelmes begubózást az otthon melegében, mint hogy a szabad levegőn töltsünk néhány órácskát valamilyen mozgással. A nappalok ebben az időszakban sötétebbek és jóval rövidebbek is, így nem meglepő, hogy a reggeli edzéseket sem részesítsük ilyenkor előnyben, és hamarabb odázzuk el. Ehhez pedig még betársulhat az ünnepekre jellemző hatalmas mennyiségű ételkavalkád is, ami gyakran zsírosabb, mint általában. A rengeteg édességről pedig már ne is beszéljünk. A tavasz első fuvallataival, már a nyár is a sarkon ólálkodik, ami azt jelenti, hogy a lenge ruháink is kivágyódnak a szekrényből.
A télen felszedett plusz kilóktól nem kell megijedni, hiszen ennek egyfajta evolúciós szerepe is van. Ilyenkor ugyanis a testünk felkészül a téli időszakra, azáltal, hogy ösztönösen többet eszünk, hogy a zsírraktárainkat feltöltsük.
Mit is tehetünk, hogy ezektől a plusz feleslegektől könnyedén megszabaduljunk? Hoztunk néhány szuper tippet, ami segíthet abban, hogyan add le a télen felszedett felesleget anélkül, hogy egészségtelen, kínkeserves koplalásba kezdenél.
- Válassz inkább egészségesebb harapnivalót, ha megkívánsz, valami nassolnivalót. A csoki és a chips helyett vegyél inkább magadhoz valamilyen gyümölcsöt vagy esetleg joghurtot. Alternatívák is megoldást jelenthetek, például egyre több olyan késztermék áll rendelkezésre, amivel könnyedén kiválthatod a sós rágcsálnivalót és egészségesebb is a hagyományosnál.
- Fogyassz több zöldséget. Az egészséges táplálkozás útján elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű, rostban gazdag zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, amivel nagyban hozzájárulunk a szervezetünknek fontos vitaminok pótlásához.
- A megfelelő vízmennyiség elfogyasztása is fontos, éppen ezért igyekezz a napi előírt mennyiséget meginni. Egy felnőtt napi átlagos ideális vízbeviteli mennyisége 2-3 liter volna. A vízfogyasztásnak nagy szerepe van az anyagcsere folyamataiban is, ami segíthet nekünk a fogyásban. Fontos itt megemlíteni, hogy csak tiszta mentes vizet, vagy pedig pici gyömbérrel, citrommal, mentával ízesített vizet érdemes inni, ha a fogyás a cél. A cukrozott üdítők, az édesítőszerrel készült italok és a gyümölcslevek sem számítanak ideális választásnak.
- A gyors felszívódású szénhidrátok helyett inkább válaszd a lassú felszívódásúakat, hiszen azok hosszabb jóllakottság érzetet keltenek, aminek köszönhetően később éhezel meg újra. A szénhidrátok mellett figyelj oda a megfelelő minőségű fehérje és rost bevitelére is. A magas fehérje-, és rosttartalmú ételek fogyasztásával egyenletesebb energiaellátást biztosíthatsz magadnak, mint a magas szénhidrát-, vagy a zsírtartalmú ételekkel.
Nálunk számtalan lassú felszívódású szénhidrátokból álló terméket találsz. Irány a webshop és válogass kedvedre.
- Vezesd vissza az életedbe a rendszeres testmozgást. A jobb idő beköszöntével, talán egy kicsit könnyebben tudjuk magunkat rávenni, hogy minőségi időt töltsünk a szabadban. Legyen az egy séta a parkban vagy néhány kör a futópályán. A heti háromszori edzéssel is sokat tehetsz azért, hogy megszabadulj a felesleges kilóktól. Tudtad például, hogy a fogyás 30%-ban a mozgáson múlik?
- Készítsd el a kedvenc ételeid reform változatát. A már jól megszokott ételeinknek könnyedén elkészíthetjük az egészségesebb változatát, mindössze egy kis odafigyelést igényel, hogy milyen alternatívákat lehet használni. Blogunkon rengeteg receptet találsz, ahol szemezgetni tudsz a finomabbnál finomabb egészséges receptek között.
- Tarts Vegán napokat. Nem kell teljesen lemondani a húsról, ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk. Elég néhány napot húsmentesen hagyni és ilyenkor nagyobb mennyiségben fogyasztani zöldséget, amik ugyanolyan táplálóak és még egészségesek is.
A téli súlyfeleslegtől tehát nem nehéz megszabadulni, mindössze kellő kitartás és akaraterő szükségeltetik. Ne hanyagoljuk el a mozgást és igyekezzünk ellenállni a nasik csábító hangjának. Abban az esetben, ha mégis megkívánnák valami harapnivalót az esti film mellé, akkor is próbáljuk az egészségesebb alternatívák mellett letenni a voksunkat. Tűzzünk ki magunk elé egy cél például, hogy a kedvenc nyári ruhánkat újra viselhessük vagy, hogy mi legyünk a strand legszexibb bikiniének a tulajdonosai. De valójában nem az számít mi a valódi motivációnk, hanem hogy végig csináljuk az olykor nehéznek tűnő diétát.