Mascarponés máktorta

Mascarponés máktorta

Ismét a marketingvezetőnk, Zsuzsi ihlette ezt az elképesztően finom és szinte botrányosan gusztusos tortát. Én úgy vélem hatalmas köszönettel tartozunk érte, hiszen már csak a neve hallatán is beindulnak a jól ismert Pavlovi reflexek. Az ízéről nem is beszélve, mert az valami frenetikus.
Fontos, hogy a krém csak és kizárólag nagyon sűrű kókuszkrémmel működik, folyékonnyal nem, az a jó, amiben szó szerint megáll a kanál.
Áfonyalekvárból én csak olyat találtam, amiben szőlő is van, ezért IR-esek és cukorbetegek válasszanak másik, diétának megfelelő lekvárt, mert a szőlő az tilos alapanyag! Pedig az áfonya „sajnos” nagyon jól illik hozzá.

 

HOZZÁVALÓK:

A piskótához:

A töltelékhez:

  • 100 g cukormentes áfonyalekvár (vagy más lekvár)
  • 250 g növényi mascarpone (VegArt)
  • 150 g nagyon sűrű kókuszkrém (Aldi Asia)
  • 15 g Eden Premium eritvia MAX
  • pár csepp citromlé
  • 1 evőkanál vanília aroma

 

ELKÉSZÍTÉS:

A piskótához keverjük össze a hozzávalókat (először nemük szerint), majd egyengessük a vékonyan kókuszolajjal kikent tortaformába (nekem 20 cm átmérőjű). Szokatlanul nagyon sűrű tészta lesz, nem kell megijedni, ilyennek kell lennie. Előmelegített 180 fokos sütőben süssük készre 30 perc alatt alsó-felső sütéssel. Rácson hagyjuk kihűlni.
A mascarponet dolgozzuk össze robotgéppel először az eritvia MAX-szal, az aromával és a citromlével, majd adjuk hozzá a kókuszkrémet is és alaposan dolgozzuk össze. Fontos, hogy hűtőhideg legyen a mascarpone és a kókuszkrém is.
A piskótát szeljük két lapra és az alsót tegyük vissza a tortaformába. Kicsit kisebb lett a sütés alatt, de nem baj, kell a forma, hogy ne csússzanak szét a rétegek. Kenjük meg a lekvárral, majd oszlassuk el rajta a krém felét. Tegyük rá a felső lapot, majd ezt is kenjük meg szépen a krémmel, folpackkal zárjuk le a tetejét és parkoltassuk le hűtőben éjszakára, majd vágjuk 12 darab egyforma szeletre.

1 szelet mascarponés máktorta átlagos tápértéke:
235 kcal, 17 g zsír, 17,5 g szénhidrát amelyből poliolok 2,9 g, 2,7 g rost, 4,8 g rost

1 szelet mascarponés máktorta átlagos felszívódó szénhidráttatalma:
14,6 g

Mascarponés máktorta
Mascarponés máktorta
Mascarponés máktorta táblázat 

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.

Megjegyzés írása

Kérjük vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket megjelenés előtt jóvá kell hagyjuk

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA rendszer védi, és a Google adatvédelmi szabályzata, valamint szolgáltatási feltételei vonatkoznak rá.


Ezek is érdekelhetnek Megnézem mind