Ökotippek, ha szeretnéd megóvni a környezeted

Ökotippek, ha szeretnéd megóvni a környezeted

A Föld napját egy amerikai egyetemista kezdeményezésére 1970. április 22-én indították el, amikor is több mint 20 millió amerikai emelte fel a természet védelméért a szavát. Ez az esemény, olyan folyamatokat indított el az ország határain belül és túl is, amelyek fontos változásokat eredményeztek. Többek között az USA-ban a levegő és a vizek védelmében szigorúbb szabályozást vezettek be, új környezetvédő szervezetek alakultak és több millióan térták át egy olyan életmódra, amely ökológiailag is fenntarthatóbb. Ugyan hiába ez akkor még Amerikában mozgatott meg nagyobb tömegeket, 20 évvel később a mozgalmat elindító társaság újabb lépéseket tett afelé, hogy megóvják a bolygónkat. Így vált április 22-e a Föld napjává és ma már 175 országban ünneplik a világon.

Magyarország az első között csatlakozott 1990-ben és ekkor alapult meg a Föld Napja Alapítvány, ami a hazai események koordinálásáért felel. Itthon nagy hangsúlyt fektetnek az iskolások edukációjára, ezért például rendszeresen szerveznek vetélkedőket a gyerekek számára.

Mit tehetsz Te magad a környezeted védelmében? Nem kell nagy világmegváló dolgokra gondolni, hiszen, ahogy a mondás is tartja sok kicsi sokra megy. Ha már a saját közegedben változásokat tudsz eszközölni a mindennapokban az hatalmas előrelépés lehet. Hoztunk néhány ötletet, amivel te magad is segíthetsz a környezet megóvásában.

Spórolj az energiával

Szerencsére a jó idő közeleg, így egyre több időt töltünk az szabadlevegőn, de ettől függetlenül érdemes odafigyelnünk az energiafogyasztásunkra. Ugyan sokszor előfordul, hogy ebben a változékony időben még az esték hűvösek és azonnal a hőmérséklet szabályozók irányába indulunk, de ahelyett, hogy felcsavarnánk vegyünk fel egy pulcsit például. Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk már az energia spórolásával, ha érdekel ITT tudod elolvasni. 

Tarts egy nap húsmentes napot és ez miért ne lehetne a hétfő?

Húsmentes hétfő hát nem hangzik jól? De még mennyire, hogy az és csinálni is nagy élvezet. Vegán napot tartani nem csak az egészségedre, de a környezetedre is jó hatást gyakorol. Az állattenyésztéssel több probléma is felmerül Sokan úgy gondolják, hogy az állat élete vagy kizsákmányolása etikátlan. Emellett aki fenntartható életmódot szeretne követni, nem biztos, hogy az állandó húsfogyasztással előre mozdítja ezeket a törekvéseket, ugyanis egyik hozadéka az állattenyésztésnek, hogy a mezőgazdasági területek körülbelül 70%-án élelmet termelünk az állatoknak. Ezek a területek azonban a kevesebb húsfogyasztás esetében megmaradhattak volna erdőknek és mezőknek.

A kevesebb húsfogyasztás az egészségünkre is jó hatással lehet, hiszen így csökkenthetjük a magas koleszterinszint és a szív-és érrendszeri megbetegedés kockázatát. A növényi alapú étkezéssel ugyanazokat a fontos alapanyagokat vihetjük be a szervezetünkbe. Természetesen a növényi alapú táplálkozás esetében is, oda kell figyelni, hogy a megfelelő ásványianyagokat és vitaminokat is pótoljuk a szervezetünk számára. Éppen ezért, ha azon gondolkozol, hogy növényi alapú életmódra térsz át mindenképpen konzultálj erről szakemberrel.

Nálunk számtalan Vegán receptet találsz, ami ráadásul glutén-, tej-, tojás-, szójamentes, így, ha valamilyen érzékenységgel rendelkezel, akkor is bátran válogathatsz a jól bevált receptjeink között. A receptekért kattints IDE

Szakíts a műanyaggal

Manapság egyre több helyen szerezhetsz be, a műanyagokat kiváltó alternatívákat, amikkel ugyanúgy megkönnyítheted a mindennapjaidat, ha kicsit jobban odafigyelsz. Mindig jó, ha az út során van nálad egy üveg víz és miért választanád az egyszerhasználatos műanyag üveget, ha lehet saját kulacsod is, ami sokkal szebb és sokáig lehet az útitársad. Ha belegondolsz naponta akár 2-3 liter vizet is ajánlott elfogyasztani. Ez azt jelenti, hogy legalább 2-3 műanyagüveget is elhasználhatsz naponta, hogy fedezd a szükséges vízmennyiséget. Azonban, ha kulacsot használsz azt annyiszor újratöltheted, ahányszor csak akarod.

Ökotippek, ha szeretnéd megóvni a környezeted

A műanyag zacskókat is könnyedén lecserélheted vászontáskákra és -zsákokra, amiket magaddal vihetsz a bevásárlásra is. Ma már a legtöbb nagyáruház biztosít lehetőséget arra beruházz ilyen zsákocskára, ha véletlen otthon felejtetted volna. Több olyan üzletnek is a törekvései között szerepel, hogy megszüntessék a műanyag zacskó lehetőségét, ezzel is csökkentve a műanyagszennyezést a világon.

Válaszd inkább a hazai termékeket

Sokkal kisebb ökológiai lábnyommal jár, ha előnyben részesíted a hazai termékeket, hiszen azok nem tesznek meg akkora utat, mint amiket a világ másik feléről szállítják. És sokkal egészségesebbek is azok a termékek, amiket esetleg kis helyi termelőktől veszel meg, hiszen nem használnak, olyan anyagokat amik például a hosszútávú minőségmegőrzést szolgálják.

A hazai termékek mellett fontos, hogy olyan zöldségeket és gyümölcsöket fogyassz, amik éppen szezonban vannak. Vásárlás előtt, pedig mindig érdemes tájékozódni, hogy honnan is származik az adott élelmiszer, hogy olyan választhassunk, ami hazai gazdaságokból származik.

Ökotippek, ha szeretnéd megóvni a környezeted

Komposztálásra fel! – nem kell megijedni ma már több helyen is van közösségi komposztáló ahová te is el tudod vinni a konyhai hulladékodat.

A komposztálás egy olyan biológiai folyamat, amely során a szerves hulladék humuszszerű anyaggá válik. A lezajló folyamat során, olyan biológiai oxidáció zajlik le a különböző élőlények segítségével, amivel ezeket a szerves anyagok lebontódnak.

A közösségi komposztálás is ugyanazt a célt szolgálja, mint a házi, de azoknak nyújt alternatívát, akiknek nincs lehetőségük valamilyen tényező miatt otthon komposztálni. Ez eredhet a kis lakásból, a komposztálható hulladékok kis mennyiségéből és a saját kert hiányából. IDE kattintva megnézheted hol van a hozzád legközelebb eső közösségi komposzt. 

A közösségi komposztok mellett léteznek közösségi kertek is, ahol megtermesztheted a saját zöldségeidet is, valamint felhasználhatod az általad megtermelt komposztot. Közösségi kerteket is számtalant találhatsz már az ország számos pontján. IDE kattintva megtudod nézni merre találhatóak. 

Fontos tehát felelősséget vállalnunk a bolygónkért, és nem csak ezen a napon, hanem az év minden napján. Ezek közül van, amit te is rendszeresen csinálsz? Ha igen oszd meg másokkal is a tapasztalataidat, hogy nekik is könnyebb legyen a zöldebbé válás. 


Megjegyzés írása

Kérjük vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket megjelenés előtt jóvá kell hagyjuk

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA rendszer védi, és a Google adatvédelmi szabályzata, valamint szolgáltatási feltételei vonatkoznak rá.


Ezek is érdekelhetnek Megnézem mind

Kürtőskalács
Kürtőskalács
Mangócurry-s szendvics
Mangócurry-s szendvics