Szusi (nemcsirkés)

Szusi (nemcsirkés)

Már az elején leszögezem, hogy soha nem kóstoltam semmiféle szusit, nagyon nem az én ízvilágom, szóval ez a recept megrendelésre készült, ám annál nagyobb szeretettel. Még, ha akartam se kóstolhattam volna meg ezt a növényi változatot sem a rizs miatt (meg hát az alga nem a barátom), de abszolút meg voltak vele elégedve a lányok. Szerintem is igazán guszta lett. Annyira ijesztgettek, hogy így meg úgy nehéz feltekerni, de komolyan mondom, hogy gyerekjáték volt, mutatom is a videóban lentebb.
A szójaszósz helyett kókusz aminot használtam, kedvezve az allergiásoknak.
IR-esek, cukorbetegek nem fogyaszthatják a rizs miatt! Helyettesíthetik barnarizzsel, vagy basmati rizzsel, de azokkal nem próbáltam, hogy működik-e.
A csirkehúst most borsófehérje kockával imitáltam, szerintem teljesen megtévesztő lett.
Jelentem jázmin rizzsel is tökéletesen működik. Így jár, aki nem kap a boltban szusihoz való vagy kerekszemű rizst.
Ez most egy kis szusisugallat, ha valódibbat szeretnétek nyugodtan használjátok hozzá a szokásos kiegészítőket is, mint wasabi, szeletelt gyömbér és társaik.

 

HOZZÁVALÓK 4 TEKERCSHEZ:

A tekeréshez:

  • 4 darab nori alga lap

A rizshez:

  • 200 g szusi rizs, vagy kerek szemű, vagy jázmin rizs
  • 200 g víz
  • Himalája só
  • csipet Eden Premium Eritvia MAX (0,5-1 g)
  • 1 evőkanál rizsecet (11 g)

A töltelékhez:

A mártogatáshoz:

  • kókusz aminó

 

ELKÉSZÍTÉS:

A rizst mossuk át folyóvíz alatt és dupla mennyiségű vízzel főzzük puhára résnyire nyitott fedő alatt, majd 10 percre fedjük le teljesen. Amikor kihűlt keverjük össze a többi hozzávalóval.
A töltelékhez a paprikákat vágjuk vékony csíkokra. A borsófehérje granulátumot keverjük össze a forró vízzel, a fűszerekkel és fedjük le 10 percre.
A lapot tegyük egy bambuszrácsra fényes felével lefelé, oszlassuk el a felén a rizst, halmozzuk rá a tölteléket és tekerjük fel. Az alga legvégét nedvesítsük be, hogy összetapadjon a tekercs. Nekem 1 darab tekercsből 12 szelet lett, összesen pedig 48 szelet.

1 szelt szusi átlagos tápértéke:

18 kcal, 0,07 g zsír, 3,6 g szénhidrát, 0,3 g rost, 0,7 g fehérje

Szusi (nemcsirkés)
Szusi (nemcsirkés)
Szusi (nemcsirkés)
Szusi (nemcsirkés) táblázat

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.

Megjegyzés írása

Kérjük vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket megjelenés előtt jóvá kell hagyjuk

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA rendszer védi, és a Google adatvédelmi szabályzata, valamint szolgáltatási feltételei vonatkoznak rá.


Ezek is érdekelhetnek Megnézem mind